Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
, az oszlopokat a
HTML Honlapszerkesztés
HTML Honlapszerkesztés : Hogyan készítsünk saját honlapot a weben?

Hogyan készítsünk saját honlapot a weben?

FŐADMIN  2004.08.26. 16:56

2004.08.26

Hogyan készítsünk saját honlapot a Weben?

Tartalom

Bevezetés

Kellene egy honlap, mert már az összes kollégának van. De mégis, mi az?

Töltsük be a számítógépünkre a Netscape vagy az Internet Explorer (vagy más, meglevô) netsurfer programunkat, amit kissé szabadon, de értelemnek megfelelôen böngészônek fogunk nevezni. Bökjük meg az Open gombot és írjuk be az ablakba ezt:

http://www.lib.uni-miskolc.hu/ali
Betöltôdött? Nos, ez egy homepage, azaz honlap. Egy lap a több mint tízmillióból az Interneten. Ez a füzet azoknak készült, akik növelni szeretnék ezt a számot a saját honlapjukkal.

Honlapot intézmények és magánszemélyek egyaránt készítenek. Elôbbiek prospektus és reklám mellett vagy helyett, illetve valamilyen szolgáltatást nyújtva (pl. keresôrendszerek, adattárak); utóbbiak önmaguk, vagy kedvenc dilijük bemutatása céljából. Van honlapja a Földnek, Magyarországnak, újságoknak, focicsapatoknak, a Télapónak és számos rajzfilmhôsnek. A honlap a szigorú hivatalosságtól a korlátlan ôrületig mindent tartalmazhat -- egyfajta önmegvalósítás. Hé világ! Itt a honlapom, nézd! És a világ megnézi!

A honlapot és az elkészítéséhez szükséges segédeszközöket elôször a CERN-ben dolgozták ki. Miért pont az atomtudósok környékén született meg ez a példátlanul népszerű és megállíthatatlanul terjedô eszköz? Ez egy kicsit a véletlen műve.

Valamikor az ôsidôkben (vagyis pár éve -- a számítástechnikában ez nagy idô) már megalkották a Gophert, mint hatékony és könnyen kezelhetô információs rendszert. El is terjedt. Végre elég volt csupán pár billentyű kezelését megtanulni ahhoz, hogy az ember a világ bármely pontjáról információhoz jusson, áttekinthetôen, gyorsan. Ekkor már az Internet egységes egészként jelent meg a felhasználó elôtt. Az, hogy a kért információ milyen gépen, milyen operációs rendszer alatt és a világ melyik pontján van (az átviteli sebességet leszámítva) érdektelenné vált. Gondoljuk meg, mekkora jelentôsége van ennek! Az egész világot "átláthatjuk", nincsenek határok többé!

A CERN tudósai éppoly lusták és válogatósak lehettek, mint bárki más, csak sokkal igényesebbek. A Gophert annak idején Minnesota egyetemén karakteres képernyôkre álmodták meg és csak "unalmas" menüket tartalmazott. Az atomfizikusok meg ábrákat és képeket követeltek. Meg dôlt betűt. S mindenekfelett szívükhöz nôtt a hipertext. Megkapták.

A honlapok a számukra kidolgozott kommunikációs szabványok szerint "közlekednek" az Interneten és ezt értik a World Wide Web böngészôprogramok. A lapok szerkesztô- és kiegészítôjelekkel (leírókkal) ellátott szövegállományok. A leírók szabványa a HTML (HyperText Markup Language).

A HTML egyfajta leírónyelv. Vele a lap megjelenését tudjuk "programozni". A szabvány jelenleg a 3.2-es verziónál tart. Nem célom a "história" ismertetése és nem is a kifejlesztés, hanem a hasznosság alapján választottam ki a fejezetek témáinak sorrendjét, ennek ellenére a 2.0-ás szabvány után bevezetett újításokat -- kevés kivételtôl eltekintve -- csupán extrákként említem. (Az extrákkal nem árt vigyázni, mert nem minden böngészôprogram ismeri fel ezeket, ami miatt olvashatatlanná válhat egyes felhasználók számára a lapunk.)

Nem lesz szó mindenrôl. A cél az, hogy aki olvassa e sorokat, merjen belevágni önállóan is a honlapkészítésbe -- ez nem ördöngôsség! Az alapok elsajátítása után pedig egyet tudok ajánlani: a View/Source gomb szorgos nyomogatását, ha érdekes ötlettel találkozunk barangolásaink során! A HTML lapokban talált megoldások ugyanis közkincsnek számítanak, szabadon felhasználhatók a bennük talált trükkök (a tartalom viszont nem biztos). El is menthetjük a File/Save as/Source kiválasztásával s ebbôl tanulhatunk tovább.

Vágjunk bele!


Elôzô fejezet | Tartalom | Következô fejezet

Mi kell a honlaphoz?

Elôször is egy

Gép

Ha nekifogunk a honlap készítésének, elôször is keresnünk kell egy gépet, amin majd dolgozni fogunk. A lap építéséhez megfelel egy "mezei" PC is, kipróbálásához már egy Linuxos vagy Windowsos Netscape, vagy hasonló böngészôprogram szükséges. Amennyiben a lapunkat ôrzô géppel csak rövid ideig tudunk dolgozni, pl. azért, mert telefonon át tartjuk rendszeresen a kapcsolatot, akkor érdemesebb az otthoni gépen megírni és kipróbálni a lapo(ka)t, majd a kész változatot felküldeni. Ahhoz ugyanis, hogy mások is megtekinthessék a lapunkat

Internet kapcsolat

szükséges. Ezt minden guru host néven emlegeti, ez annyit tesz, mint házigazda, s valóban, nála lakik majd a lapunk. Ennek a gépnek az Interneten ismert címe, sôt szinte mindig neve is van. Képzeletbeli hostunk hallgasson a
www.honlapiskola.hu
névre! Ez a gép tehát rajta van a Neten, méghozzá a nap mind a huszonnégy órájában. Kerüljük el a korlátozott nyitvatartással üzemelô hostokat, mert a Net az egész bolygót magában foglalja és mindig ébren van. Szerény lapunkat pedig Tokiótól Washingtonig bárhonnan meglátogathatják, mert nincsenek távolságok ebben a furcsa világban.

Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk, be kell jutnunk a hostra. Számos host biztosít anonim, nyilvános hozzáférést, bizonyos szolgáltatások használatára. Ezzel akár az Internet bármely szegletébe is elvitorlázhatunk, saját lap alapításához azonban nem elég. Kell egy

Account

is, amit postafióknak, hozzáférésnek is próbálnak fordítani, de nem egészen találó. Lényegében arról van szó, hogy a host személyesen ismerjen minket és biztosítson számunkra egy zugot, ahová virtuális ingóságainkkal beköltözhetünk.

Az account megszerzésének rejtelmei és számos fondorlata romantikus kalandregény témája lehetne, mi most úgy teszünk, mint a matematikusok: "Vegyünk egy accountot!" ;-) Az accounttal együtt jár egy user-név és egy password is. (A password mindig legyen nehezen kitalálható és legalább havonta változtassuk! Az ördög és a hackerek sosem alszanak!)

Tegyük fel, nekünk a Jakab név jutott. Jelentkezzünk be! Valami hasonlót látunk majd:

Welcome at www.honlapiskola.hu

login: jakab
password: ********
Ha ezek után a gép morc módon ki nem dobott minket, akkor valóban van élô accountunk. Ide akár levelet is kaphatunk, jegyezzük is meg a címünket:
jakab@www.honlapiskola.hu
Kérjünk meg egy ismerôst, aki nem erre a gépre kapott accountot, hogy küldjön a címünkre levelet! Ha megkapjuk, a host Internet elérése rendben van. Ezenkívül futnia kell egy

httpd

programnak is. Ezt a host korlátlan ura és parancsolója, a root (rendszergazda) helyezi üzembe (azaz mi ezzel ne próbálkozzunk) és ha nem értünk igazán a host operációs rendszeréhez, akkor a legegyszerűbb ellenôrzési mód a host kezdôlapjának hívása. Az általunk használt böngészôbe írjuk be új címként:
http://www.honlapiskola.hu
Ha erre megjelenik valami szépséges oldal, nyert ügyünk van (majdnem). Ha nem, akkor érdeklôdjünk a hoston más userektôl, végsô esetben a roottól, valaki csak fogja tudni, miért nem működik... Lehet, hogy a httpd program nem fut, de az is lehet, hogy nincs kezdôlap (az elég szomorú) vagy más címen van (nem "www" a host neve vagy nem a szokásos "index.html" a kezdôlap címe).

Ideje csinálni valamit, ha már bejelentkeztünk! Kezdjük az elsô kapavágással. Hozzuk létre azt a helyet, ahova a lap kerül! Ez

A public_html könyvtár

vagy directory, vagy folder, kinek hogy tetszik. Egy parancs az egész:
mkdir public_html
Ellenôrizni kell az

Elérési jogok

néven ismert szörnyűséget. Arról van szó, hogy a sokak által használt és a hálózatba kapcsolt gépeken ésszerűen korlátozva van, ki mit írhat és olvashat, nehogy vicces kedvű t-boyok mások féltve ôrzött állományaiba kotorjanak bele.

Mit is szeretnénk a lapunkkal? Azt, hogy mindenki olvassa, aki csak erre jár. Azt viszont nem szeretnénk, ha át is írnák, nem azért veszôdünk vele. Tehát írni csak mi írhatjuk. Adjuk ki ezt a UNIX parancsot:

ls -al
Válaszként valami ilyet kell kapnunk:
total 17
drwxr-xr-x   4 jakab    users        1024 Aug 11 00:02 ./
drwxr-xr-x   8 jakab    users        1024 Jul 24 15:26 ../
drwx------   4 jakab    users          47 Aug 11 00:04 mail/
drwxr-xr-x   4 jakab    users           3 Aug 11 00:05 public_html/
[...]
A lényeg az, hogy a három darab r és x ott legyen elszórva. Ha ez nincs így, akkor újabb parancsot kell adnunk:
chmod 755 public_html
Az index.html -- és minden "normális" állomány -- más értéket kap (nem tartalmaz x-eket):
chmod 644 index.html
Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor is kiadhatjuk, baj nem származik belôle. Ha viszont nincs helyesen beállítva, akkor bár ott van a lap vagy a kép, mégis láthatatlan marad. A beágyazott kép helyett egy kérdôjel, vagy valami egyéb jelzés jelenik meg.

Megjegyzem, azért bátorkodom itt mindig a UNIX operációs rendszert emlegetni, mert a hostok döntô többsége ezzel, vagy ennek valamely elfajzott rokonával üzemel, alapszinten tehát érteniük kell a "szóból"... ;-) (Már megint ez a jel! Mi ez? Smiley. Lesz még...)

Kész a "telek", kezdhetjük építeni a házat. Elôször is lépjünk be a "telekre":

cd public_html
Ha bent vagyunk, akkor a ház bejárata

Az index.html

állomány. Egyelôre legyen benne csak annyi, hogy Under construction!, azaz magyarul Fejlesztés alatt!

Lássuk!

echo "Under construction!" > index.html
Nocsak, már kész is az elsô lapunk. Nana! Inkább a nulladik. Ellenôrizzük a hozzáférési jogot (ls -al) és ha megvan a megfelelô számú r és x, akkor

A lap címe

az Interneten:
http://www.honlapiskola.hu/~jakab
Akár meg is nézhetjük.
Elôzô fejezet | Tartalom | Következô fejezet

Az elsô lap

elkészítéséhez tudnunk kell

Mivel készítsük?

Nem kell ágyúval verébre lôni, eleinte bármilyen egyszerű karakteres szövegszerkesztô megteszi. UNIX alatt a pico, vagy a joe (a vi az elborult elmék varázseditora, igazi buherátor nem is nyúl máshoz, de kezdôknek nem ajánlom); DOS alatt a Norton Editor, vagy az EDIT is megfelel, illetve Windows alatt a Notepad. Feltételezem, hogy mindenkinek van kedvence, amit ismer és használ, a függelékben kettôt röviden ismertetek.

Tehát elkezdjük a bejárat, azaz az index.html szerkesztését!

Egy HTML lap szerkezete

a HTML "nyelv" szabályai szerint így néz ki:



Fej



Törzs



Mi kerül a fejbe?

A fejben a lapra jellemzô, rövid, pár szavas leírást kell megadnunk. Ez a szöveg a böngészôprogram ablakának tetején fog megjelenni, illetve a hálózaton üzemelô keresôautomaták is ezt fogják a lap hálózati címe mellé írni. Meg kell tehát gondolni, mi is kerül ide! Ráadásul ékezetet sem ajánlott használni, mert nem mindegyik böngészô- és keresôprogram képes azt helyesen értelmezni. :-(

Mi kerül a törzsbe?

Maga a lap, amit írunk. Az összes szöveg, a képek helye, miegyéb.

Ezek után Jakab számára

Az elsô kész lap

valahogy így néz ki:







Hello! 

Jakab vagyok, most tanulom a honlapkészítés rejtelmeit. 
Hamarosan ez az oldal tele lesz minden széppel és jóval. 

A levélcímem:
jakab@www.honlapiskola.hu

Nos, ezzel valóban kész az elsô lapunk! A szöveg szabadon választott. Lehet játszani. De hamar felmerül a kérdés,

Mi kerüljön az elsô lapra?

Amikor az ember honlapot készít, nyilván igyekszik bemutatni magát. Ezt számtalan módon meg lehet tenni, ez a korlátlan önmegvalósítás ideális terepe. Szokásos megoldás egy fényképet kirakni magunkról és pár alapvetô adatot, de lehet humoros kisregényt írni magunkról fénykép nélkül, vagy szigorú szakmai önéletrajzot három nyelven, vagy játékos ákombákomokkal teleaggatni az egész lapot. Mindent lehet. Egy dolgot érdemes szem elôtt tartani: a lap információs erejét. Érdektelen, nehezen áttekinthetô, nehezen letöltôdô (azaz nagyon hosszú) lapokról hamar tovalebben az Interneten bolyongó!
Elôzô fejezet | Tartalom | Következô fejezet

Olvasnivalók

Lehet tiszta lappal kezdeni a Hálózaton, de ha már egyszer valamit valamikor leírtunk, nem szívesen pötyögjük be újra. Azaz elôbb-utóbb elkövetkezik a

Kész szövegek bevágása

a lapba. A legegyszerűbb, ha van egy "primitív" szövegszerkesztôvel elkészített, általában .txt jelzést viselô állományunk. Ha nincs benne ékezet (mert mondjuk angol nyelvű), akkor még jobb. Nincs más dolgunk, mint a szöveg elejére beírni:
 és a végére: 
. Ezt a törzsbe beillesztjük és kész. Ugye milyen egyszerű?

Olcsó húsnak híg a leve: a preformatted (elôre tördelt) szövegek csúnyácskák és gyanúsan úgy néznek ki, mint egy program forráslistája egy monitoron. Nem csoda, ezt a megoldást pont erre találták ki! A böngészôprogramok ugyanis egyébként figyelmen kívül hagyják az általunk beírt sorvégjeleket és tördelést, öntik a szöveget, ahogy az az ablakba befér. Próbáljuk ki! Egy hosszabb .txt állományt elôször zárjuk a

 és 
jelek közé, s nézzük meg:
Hol az a dal,
  Ami felkavar?
Hol az a dal,
  Ami vigasztal?
Hol az a dal,
  Ami egyszer észrevétlenül elveszett?
...majd töröljük ezt és gyönyörködjünk!

Hol az a dal, Ami felkavar? Hol az a dal, Ami vigasztal? Hol az a dal, Ami egyszer észrevétlenül elveszett?

Ugye milyen szép? ;-) Jó, hogy láttuk, mert késôbb, ha valamiért olvashatatlan betűfolyammá válik a lapunk, gyanakodhatunk arra, hogy valahol valamilyen HTML jelet elfelejtettünk!

Az elôre tördelt szövegekkel más baj is van: a böngészô nem mer hozzájuk nyúlni, azaz, ha hosszabb a sor, mint amilyen széles az ablak, akkor nem látjuk az egészet -- tologathatjuk a görgetôsávot oda-vissza. Korlátozhatjuk persze a szélességét, de valaki bizonyosan annál is kisebb ablakot használ, mint amit mi feltételezünk...

Ha viszont programok forráslistáját kell közölnünk, nehogy mást használjunk! Nincs annál reménytelenebb meló, mint egy precíz bekezdésekkel ellátott forrásszöveget újraszerkeszteni! A böngészôk, hogy kihangsúlyozzák, itt valami másról van szó, s nem közönséges szövegrôl, az elôre tördelt részeket más, írógépszerű betűtípussal jelenítik meg.

Az ékezetekrôl még lesz szó, egyelôre csak annyit, hogy megvert a digitális mindenható minket többféle szabvánnyal is, ezek közül a Latin-2 megtűrt a weblapokon (éppen csak), minden más olvashatatlan! Van kiút, látni fogjuk.

Végezetül: nem lebecsülésként írtam az elején azt, hogy "primitív" szövegszerkesztô! Ma ugyanis a WinWord is szövegszerkesztô programnak számít. "Primitív" az a szövegszerkesztô, amelyik bárhol olvasható, szerkesztôjelek nélküli, ún. plain text állományt állít elô. Azaz az állományban csak a szöveg van, semmi más. Nevezhetjük nyers szövegnek is.

Amennyiben nem nyers a szöveg, hanem már szépen tördelt valamelyik nagytudású programmal, akkor lépnek színre a

Konverterek

Annyiféle formátum van már, hogy az elképesztô! Reménytelen vállalkozás tehát univerzális átalakítót keresni vagy írni. Nem is érdemes. Léteznek eredményes kísérletek olyan állományformátumra, amely az összes elképzelhetô szerkesztési lehetôségre felkészült, ilyen például a Rich Text Format (.rtf).

Figyelem, ez a formátum közönséges halandó számára olvashatatlan! Olyan, mint egy lefordított program, csak itt a vastag betű, dôlt betű, ilyen betű, olyan betű van egységes "nyelvre" fordítva. A lényeg: ezt a formátumot a szövegszerkesztô programunknak ismernie illik! (A WinWord pl. ismeri.)

A már megszerkesztett szöveget tehát ebben a formátumban újra el kell mentenünk. Utána pedig keresni kell egy olyan programot, amelyik .rtf állományból .htm(l) állományt készít. Ilyen az rtftohtm nevű, FTP archívumokból letölthetô shareware program. Használata egyszerű:

rtftohtm valami.rtf
A program elfogadhatóan dolgozik, amíg valami extra nem bukkan fel a szövegben (pl. egy szöveggel körülöntött ábra), ezen biztosan elbukik majd.

Bevallom, ez nem is baj. A HTML leírások ugyanis csak támpontokat adnak a megjelenítésre és nem definiálják azt szigorúan. Azaz:

A weblap megjelenése a böngészô beállításától is függ, semmi garancia nincs arra, hogy más is azt látja, amit mi!

A weblapon nem lehet cél egy profi képesújság mérethelyes megvalósítása. Kész szövegeink tartalma a lényeg, a formát pedig igazítanunk kell a lehetôségekhez, esetleg

Kézzel szerkesztve

Ha üres lappal indítunk, vagy ha már kész anyagot kell webre hangolni, akkor a megfelelô szerkesztési "utasításokat" magunk is elhelyezhetjük.

Láttuk már, hogy ezeket az "utasításokat" < és > jelek közé zártuk, ez minden esetben így van. Leírásukhoz kis- és nagybetű egyaránt megfelel, a kisbetű talán kényelmesebb, a nagybetű jobban látszik. Vannak jelek, amik párban állnak (zárni kell ôket), a bezáró egy / jellel többet tartalmaz.

A szöveg bekezdéseinek elhatárolásához a

jelet használjuk. A bekezdéseken belül a szöveget a betűméret és az ablakszélesség figyelembevételével szabadon tördeli a böngészôprogram, ám ennél a jelnél mindenképpen új sort kezd, a két bekezdés közt általában üres sort is hagy.

Ha szükséges, külön is kérhetjük az új sor kezdését (pl. párbeszédeknél) a
jelel. Ez üres sort nem hagy.

Ha a szövegben élesebb elhatárolást szeretnénk, úgy vonalat is húzhatunk a


jelel.

Egy hosszabb szövegben valószínűleg fejezet és alfejezetcímek is elôfordulnak, ezeket a

,

, ...,
jelekkel emelhetjük ki. Figyelem, ezt a jelzést zárni kell! A

párja a cím végén a

. Az egyes a legnagyobb méretű betűt adja, a hatos a legkisebbet. Maga a szöveg a négyessel egyezô méretű, így az ötös és hatos "címleírót" inkább speciális célra (pl. copyright jelzésére) használjuk.

Az amerikaiak balra igazítják a címeket, ha ez nem tetszik, a

jellel kérhetjük a középreigazítást. Ezt a jelzést is zárni kell! Összevonható, sôt illik is összevonni a címjelzôvel, ekkor így alakul:

és értelemszerűen elég csak így zárni:

.

A szövegen belül vastag és dôlt betűs kiemeléssel élhetünk, erre a és az jelek szolgálnak és ezeket is zárni kell. Ez a két jelzô azonban egyes vélemények szerint kerülendô, ugyanis a HTML filozófiájának ellentmondanak: szigorú utasítást adnak, fizikai leírók és nem "útmutatók". (Valóban, van olyan eset, hogy nincs mód pl. dôlt betűt írni.) Ezért helyettük más, a logikai jelentést jobban leíró jeleket használhatunk. Megerôsíthetjük mondanivalónkat a jelzôvel, hangsúlyt adhatunk neki az jelzôvel, vagy idézhetünk is a jelzôvel. Levélcímünket pedig illik

jelzôk közé zárni -- azaz ez is bezárandó, mint a többi.

Hát ez sok volt így egyszerre! Pedig van még... De inkább nézzük, Jakab lapja hogyan néz ki, feltéve, hogy szereti Koncz Zsuzsát hallgatni:









Hello Mindenki!

Ez itt

Jakab honlapja

Jakab vagyok, most tanulom a honlapkészítés rejtelmeit. Hamarosan ez az oldal tele lesz minden széppel és jóval.

A kedvencem sorait idézem:

Ma már a szívünk helyén kompjuter dobol,
Kiszámított a szenvedély.
Egy új világ helyett csak látványt tervezünk.
A lelkünk hallgat, s csak a pénz beszél.


A levélcímem:
jakab@www.honlapiskola.hu

Ékezetek

A magyar nyelv ékezeteit majdnem szabályosan meg tudjuk adni a HTML karakterleíróival. A majdnem azt jelenti, hogy a készletben nincs hosszú ö és ü. Helyette ô és ű használt, ezek azok a "kalapos" betűk, amelyeket kis jóindulattal elfogadhatunk (a képernyô és a nyomtató karakterkészleteinek magyarra cserélésével a kalapok helyett a rendes hosszú ékezetek is megjeleníthetôk). A lélek nyugalma itt sem teljes, ugyanis a kalapos ô helyett a hullámvonalas is elterjedt -- miért pont ebben lenne egység? (Halkan merem csak megjegyezni, hogy ha már szegény ű kalapos, logikusabbnak tűnik az ô-re is kalapot húzni...)

Minden további szószaporítás helyett itt a táblázat, amellyel akár ékezetmentes billentyűzeten is leírhatjuk azt, hogy:

árvízturô tükörfúrógép
ÁRVÍZTURÔ TÜKÖRFÚRÓGÉP

Ezt a szöveget érdemes megjegyezni! Az összes magyar ékezetes magánhangzót tartalmazza.

Magyar ékezetes betűk HTML leírói:

    á á Á Á
    é é É É
    í í Í Í
    ó ó Ó Ó
    ö ö Ö Ö
    ô ô Ô Ô
    o õ O Õ
    ú ú Ú Ú
    ü ü Ü Ü
    u û U Û
Ékezetes szöveget így írni hosszú távon fárasztó, ezért érdemes valami konvertálót beszerezni (pl. az rtftohtm is tudja ezt). Vagy írhatunk Latin-1 vagy Latin-2 karaktereket közvetlenül is (ha tudunk), bár ez nem "sportszerű" (pl. e-mailben elküldve egy ilyen szöveg bizonytalan végeredmenyt ad, és a keresôprogramok sem mind birkóznak meg vele).


Képek

Egy kép felér ezer szóval, tartja a mondás. Ilyen az agyunk, jobban szereti látni a dolgokat. Tudták ezt a HTML kidolgozói is, így lehetôségünk van "feldobni" a lapunkat valamilyen vizuális sokkhatással. ;-) Egy weblap kép nélkül (ma már) elég szegényesen hat.

Képformátumok

Képformátumból is akad pár tucat, szerencsére itt látszik a kiút. A két legelterjedtebb (és mellesleg elég tömör) tárolási szabvány az elfogadott a HTML világában: a GIF és a JP(E)G. (A UNIX miatt az xbm is, de ez lényegtelen.)

A GIF az "öregebb". Annyit érdemes tudni róla, hogy a tömörítô eljárása veszteségmentes, azaz a képben nem jelennek meg hibák a konverzió során. Ebbôl persze következik, hogy tömörségének határai vannak. Mégsem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy csak 256 színt tud. Ezt ugyan nagyobb palettából választhatja ki, de egyszerre akkor is csak ennyi szín lehet fent -- s ez kevés lehet egy finom színátmenetnél... Ábrákhoz, rajzokhoz viszont kitűnô.

A JPEG kimondottan fényképekhez van idomítva. Nagyon tömör, annyira, hogy csal: nem egészen ugyanazt a képet tárolja, mint amit megadtunk neki. Az emberi szem ugyanis toleráns és becsapható. Bizonyos hibákat egyszerűen nem lát meg, ezeket tehát büntetlenül el lehet követni. A JPEG cserébe kis méretet és 24 bites valósághű színvisszaadást biztosít. Jobbat, mint amit a legtöbb monitor valaha is tudni fog... (Rossz paraméterezéssel persze el lehet rontani szemmel láthatóan is a képet.) A JPEG nem jó a rajzokhoz, ott csúnyán hibázik és ehhez képest keveset karcsúsít az állomány méretén (esetleg még növeli is azt).

A trükkös animated GIF az a fajta móka, amikor az állókép megmozdul. A GIF89 tudja ezt, több képet egymásba fonva öt-tíz fázisú "animáció" hozható létre, egyszeri lefutással, vagy végtelen ciklusban (utóbbitól némelyik böngészô összeomlik egy idô után).

Van interlaced GIF is, ez azt jelenti, hogy a kép elôször csak úgy nagyjából jelenik meg, aztán finomodik. Ha épp sietünk, a durva "vázlatból" is eldönthetjük, érdemes-e várnunk a képre -- s ez jó!

Érdekes és gyakran használt lehetôség a transparent GIF, azaz a háttérszín átlátszóvá tétele. Ha a semleges, egyszínű hátteret átlátszóvá alakítjuk, a kép még inkább része lesz a lapnak, a keret nem árulkodik bántón.

Az ismertetett lehetôségeket különféle segédprogramok (pl. whirlgif) képesek megvalósítani. (Lásd a függeléket!)

Ha már kiválasztottuk a képe(ke)t, két lényeges dolog tisztázandó:

A méret és az elhelyezés

Könyörögve kérek mindenkit: böhöm nagy képet NE tegyen fel huszasával a lapjára, mert nincs az a birka, aki türelemmel ki bírná várni! Azaz: mértékletesség!

A kép sem tárolás, sem megjelenés szempontjából ne legyen túl nagy. Egy irgalmatlan "borzalom x rettenet" méretű kép egyszerűen nem fér el az ablakban -- akkor meg mit érünk vele? A legtöbb megjelenítô legfeljebb 640x600 pixel nagyságú (azaz nagyjából az SVGA monitor méretének megfelelô, annál kicsit keskenyebb) ablakkal dolgozik, aki meg Windows alatt nézi, amit néz, az még ennél is kevesebbet lát.

A képet "meg kell komponálni", azaz el kell beszélgetnünk önmagunkkal, hogy kell-e ez a kép egyáltalán, és ha kell, ekkorában kell-e, mert esetleg kisebben is jó. Nem könnyű döntés, a kicsinyítés ugyanis (sajnos) minôségromlással jár. A kép minôsége lehetôleg haladja meg a Junoszty ipari szabvány ;-) követelményeit -- mi tudjuk, mi van a képen, de hátha más nem! Lehet, hogy vágni kell a képbôl, lehet, hogy egy kicsit világosítani, vagy sötétíteni, azaz akad vele munka. Ezt számos programmal el lehet végezni, a függelékben az XV (UNIX), a PhotoStyler (Windows) és a Graphic Workshop (DOS) programokat ismertetem röviden.

A kész képet el kell helyezni a lapon valahogy és valahova. Természetesen csak a törzsben. Figyelem! A kép nem része a dokumentumnak, nem belerakjuk, csak jelezzük, hogy ott lesz. Az elhelyezés a böngészô feladata. Van ennek egy kellemetlen következménye: ha el akarunk "lopni" egy oldalt (miért ne tennénk, hiszen ezt szabad, ha a gazdája nem tiltja), akkor annak képeit külön-külön még le kell szedegetni... A Netscape-ben ezt a jobb egérgombbal a képre kattintva tehetjük meg. Léteznek ügyes segédprogramok, amelyek már képesek minden elemet együtt elmenteni. Mások anyagait azonban nem tulajdoníthatjuk el, azaz egy nekünk tetszô lapot ne tegyünk ki sajátunkként, mert nem illik.

A lapon a képet az leíróval jelezzük. Ez persze csak a legegyszerűbb eset, itt a képállomány ugyanott van, ahol a lap (mert lehet más könyvtárban, de más gépen is!) és semmilyen egyéb igényünk nincs.

Pedig lehetne! Tehetjük a képet balra (alapértelmezés) vagy jobbra. Igazíthatjuk a szöveget a felsô széléhez, az aljához, vagy középre. Ez lényeges, ugyanis a kép egy szövegsor magas a böngészô logikája szerint. A kép mellé több sort írni tehát elsô nekifutásra nem lehet! (Azért van rá megoldás.)

Az elhelyezésre vonatkozó utasítást az img után elhelyezett align= mögé írjuk, mint az angolok: jobbra right, balra left, föl top, le bottom, középre middle. Jakab képe így válik a lap részévé:

Ez a csúnya ember  vagyok én.
Adhatunk a képnek más méretet is, mint amekkora valójában, ezt vagy pixelben (akkor mindig ugyanakkora lesz), vagy százalékban (az ablak méretétôl függ) adjuk meg. Jakabnak igen nagy az arca ;-), úgyhogy javítunk egy picit:
Ez a csúnya ember vagyok én.
Adhatunk a képnek vékony vagy vastag keretet a border= beszúrásával. A keret méretét pixelben adjuk meg, a 10 már szép széles.

Vannak, akik az információs szupersztrádán gyalogriksán közlekednek, grafikus felület nélkül. Ôk a legszebb képünkbôl is csak ennyit látnak:

[IMAGE]
No, ez nem sok. Hogy ôk se maradjanak ki semmibôl és legalább külön letölthessék a képet (erre módjuk van), ha "egyenesben" nem láthatják, az elôbbi kiírást módosíthatjuk az alt= beszúrásával. Az egyenlôségjel mögé rövid magyarázatot írunk:
Cindy Crawford in action...
Holtbiztos, hogy letöltik!... ;-)

A képekkel való játék ezzel persze még nem merült ki. Egy fontos és a lap kinézetét döntôen befolyásoló tényezô

A háttérkép (background)

Itt a kép nem valahova kerül a lapon, hanem a lap "papírja" lesz, erre írunk majd. Olyan, mint egy tapéta, csak nincs neki vége.

Gondoljuk meg, ez mivel jár! A háttérbe álmodott kép (bizony) nem lehet túl éles vagy kontrasztdús. Nem ütheti agyon ugyanis a lapon a szöveget. A böngészôk betűi túl könnyen olvashatalanná válnak... Legyen a kép vagy sötét és írjunk rá fehér vagy pasztellszín betűkkel, vagy legyen világos, amin a sötét "tinta" mutat. Kísérletezni kell.

A háttérkép témája alapvetôen kétféle lehet: vagy egy elmosódott hangulatfestô fénykép, vagy valami imétlôdô ákom-bákom (pl. buborékok, kockás füzetlap, márvány-utánzat). A böngészô veszi ezt a képet és annyiszor teszi egymás mellé és alá, ahányszor a lapon lévô egyéb anyag (képek, szöveg) megköveteli. Ez fényképnél lehet kínos. Ugyanis (megint csak) nem tudjuk, hogy az aki olvassa a lapunkat, mekkora ablakot használ és mekkora betűket (ha kisebbet, mint mi, lehet, hogy nem is tudja a kép miatt elolvasni!). Az általunk feltett fénykép vagy csak félig-negyedéig látszik, vagy kétszer-háromszor is ott van... Nehéz igazán jó hátteret kitalálni! Egy tipp: keressünk olyan képet, amelynek szélei illeszkednek. Azaz a képet önmagához illesztve nem üti a szemünket a határolóvonal. Mindez a probléma a tapéta jellegű kisképeknél nem jelentkezik.

Ha merünk vállalkozni rá, így tehetünk hátteret a lapunk mögé:

A kép ez esetben is a lapunk mellett lapul ugyanabban a könyvtárban, de lehet ez másképp is. 

Igen, adós vagyok több magyarázattal is. A text= a szöveg színe, a link= a kapcsolódási pontoké (ezt majd hamar megmagyarázom, mindjárt a következô fejezetben), ha még nem néztük meg, a vlink=, ha már megnéztük és az alink=, amikor épp rákattintunk. A színek megadása a vörös-zöld-kék (RGB) sorrendben hexadecimális kétjegyű számokkal lehetséges. (A függelékben egy kis táblázat segít ezeknek a kódoknak a hétköznapi színekkel való összepárosításában.) Háttere egy lapnak egy lehet, ezért került a törzs kezdôsorába, a body kibôvítéseként ez a pár jelzô. A háttér lehet egyszínű is, ezt a bgcolor= adja meg ugyanitt, szintén RGB kódban. Ez szerepelhet a background= helyett, de mellette is! Utóbbi esetben (fôleg, ha a kép nagy) a megadott háttérszín megjelenik, majd a kép megérkezésekor a képpel felülíródik.

Végül, mert sajnos idetartozik, néhány szó

Az átviteli sebességrôl...

Nincs az a vonal, ami elôbb-utóbb el ne dugulna a forgalomtól. Ekkor pedig egy nagy képet letölteni idegölô dolog. A fejezet elején említett mondás megfordul: ezer szó felér egy képpel, ráadásul gyorsabban átjön a hálózaton.

Kíméljük egymást! Legyen csak annyi képünk, amennyi feltétlenül szükséges (azért a lapunk egyéni arculatát nem kell agyoncsapni!) és ezek legalább tárméretben kicsik legyenek! Ha más megoldás nincs, szedjük több lapra szét az eredetit. Egy lapra 40-60 kbyte-nál több kép csak igen-igen indokolt esetben kerüljön! Számítsunk arra is, hogy (fôleg a tapasztalt barangolók) kikapcsolják a képek letöltését -- azaz a lap megtervezésekor fordítsunk gondot arra, hogy képek nélkül is mutasson valahogy. Számos eset van, amikor ez megoldhatatlan, de amikor van mód rá, legalább akkor tegyük meg. Vagy az alt= segítségével mellékeljünk magyarázatot a képekhez, vagy készítsünk önálló "text only" verziót is a sávszélességben "szegények" számára (ez gyakori megoldás).

Ha valamilyen okból sok kép kell a lapra, akkor is van mód a takarékosságra. Ne magát a képeket tegyük fel, hanem kicsiny ikonokat, s ezek mögé pakoljuk be az egész estét betöltô plakátképeinket. Ennek mikéntjérôl (is) szól a következô fejezet.


Elôzô fejezet | Tartalom | Következô fejezet

Linkek

Amit eddig tettünk, az alig különbözik egy bármilyen kiadványszerkesztô programmal elôállítható laptól -- sôt igazából azokhoz képest elég szerények a lehetôségek. Van azonban valami, amitôl egy HTML lap életre kel: ezek a kapcsolatok, vagy angol szakszóval a linkek. Lapunkon bárhol elhelyezhetünk linkeket egy-egy szóhoz, mondathoz, akár szövegrészhez vagy képhez kapcsolva, s aki erre rákattint, máris új oldalt kap. Vége a lexikonok "lásd még" utalói után folytatott lapozgatásnak és a szószedet szerinti keresgélésnek, a "lineáris" olvasásnak -- csak egy kattintás az egész. Ez a hipertext.

Persze ezeknek a linkeknek valaminô értelemmel kell bírniuk.

Technikai oldalról a link nem más, mint egy cím, a kapcsolódó anyag (mert az nemcsak egy másik HTML lap lehet) URL-je, azaz hálózati "lelôhelye".

Az URL felépítése

A legegyszerűbb, ha rögtön egy példával kezdjük:
http://www.honlapiskola.hu:8080/~jakab/cdlista.html#koncz

Protokol

A kettôspontig bezárólag tudatjuk, hogy az általunk elérni kívánt anyagot milyen kommunikációs eljárással lehet elérni.
  • http

    HyperText Transfer Protocol. Ez a honlapok számára kitalált adatcsere mód, szinte mindig ezzel találkozunk majd.

  • gopher

    Gopher. A gopher tekinthetô a webvilág ôsének. Itt szigorú menüstruktúrák közt válogathatunk, míg el nem jutunk az anyagunkhoz. Sokkal kevésbé rugalmas, mint a web, ám egy igazán jó gopher még ma is életképes!

  • ftp

    File Transfer Protocol. Ez már özönvíz elôtti technológia, de mert az elsô igazi program- és adatkönyvtárak ezzel kezdték, elterjedt. Igazán jó turkálóhelyek léteznek, sôt most is nyílnak ezzel a protokollal. Böngészôvel egész kellemes keresgélni bennük, olyan, mintha egy file-managert (pl. a Norton Commandert) használnánk. (Eredeti formájában iszonyatos. ;-))

  • file

    Ez ugyanaz, mint az ftp, csak a saját gépünkön.

  • telnet

    Telnet. Ezzel egy gépbe léphetünk be, mintha terminállal dolgoznánk. Van egy-két különleges szolgáltatás, fôleg nagy könyvtárak belsô keresôrendszerei, amelyet így tudunk elérni, de nagyon idegen a web világától, inkább csak a teljesség kedvéért került be. (A böngészôprogramok nem is kezelik egyelôre, hanem egy önálló telnet programot hívnak meg.)

  • mailto

    Ez egy hasznos protokol: ha ide kattint valaki, akkor levelet írhat a megfelelô címre. Ha a saját címünk az, akkor nekünk -- egy ilyet illik is feltenni a lapunkra! A folytatása eltér a többitôl és a fenti példától, ugyanis a kettôspont után egy e-mail címet kell írnunk. Jakabé így néz ki:
    A levélcímem:
    jakab@www.honlapiskola.hu

  • news

    Az Interneten több ezer newsgroup, azaz elektronikus vitafórum létezik. Ezeket is elérhetjük, de igazán ez sem része a webnek. Szintén sajátos megadási módja van:
    news.group
    

  • java

    Ez egy új fejlesztés, majd megemlítem, de nem ennek az iskolának az anyaga.

Host

A hostokat már említettük, itt lakik az egyik hoston a mi lapunk is. Kétféle megadási mód van: név vagy IP szám szerinti.

Név szerint pl. a már ismert www.honlapiskola.hu.

IP szám szerint pl. a 193.6.1.39.

Ez utóbbit kerüljük. Csak akkor szükséges, ha a host-nak nincs bejegyzett neve (gyakori kis vagy frissen telepített gépeknél, tehát rákényszerülhetünk).

Port

Általában elhagyható. Ritkán, de elôfordul, hogy a böngészônk magától nem tudja megállapítani, melyik "ajtón" kell belépnie a távoli gépbe. Ekkor a hostnevet (vagy az IP számot) egy kettôsponttal és egy számmal egészítjük ki. Nehéz kideríteni, ha vaktában kell próbálkoznunk (ami elég reménytelen), akkor ezeket a számokat érdemes elôször megpróbálni: 8000, 8080. A szabványos szám ugyanis a 80-as, de új szervereknél megesik, hogy tesztelés vagy más ok miatt nem ezt használják.

Elérési út és állománynév

Kezdjük azzal, hogy ha ide semmit nem adunk meg, akkor a megcímzett gép legfôbb lapjának kell(ene) megjelennie, amely általában az üzemeltetô honlapja. "Társbérlôk" egy / után megadott néven érhetôk el, ha vannak. A felhasználók viszont a ~ jel után a user nevük alapján, azaz Jakab kezdôlapja a ~jakab "útvonalon". Ha e mögé állománynevet nem illesztünk, akkor a megadott útvonal egy könyvtárra mutat (ez esetünkben Jakab public_html könyvtára) és abban az index.html állomány az, ami majd megjelenik. Ez az alapértelmezés. Ezért kellett pont ezt a könyvtárat és állománynevet megadnunk a "tanfolyam" elején.

Kínos, de az ellenség keze ide is betette a lábát. Bizonyos jó marketingpolitikával, ám annál (khmm) erôtlenebb operációs rendszerrel rendelkezô cégek ránk hagyományozták a 8+3 betűs állományneveket. Ekkor az index.html index.htm-mé válik, ami kavarodást okozhat. Ha barátunk lapját nem érjük el, esetleg próbáljuk meg az egyébként nem kötelezô index.html-t index.htm-ként beírni a cím végére! (Vagy esetleg az index.html-t, ha a szolgáltató éppen a 8+3-at tekintette alapértelmezésnek.) Van amikor segít...

Más lapok elérésénél már semmit nem takaríthatunk meg, a teljes utat és az állomány nevét is meg kell adnunk. A példában Jakab cdlista.html állományát címeztük meg.

Kiegészítôk

A # jel után egy HTML lapon belül egy adott részre hivatkozunk, ezt a lap írójának elôre ki kell jelölnie a megfelelô HTML jellel. Hosszú tematikus listáknál például jól jön. Jakab sokféle CD-t hallgat, de nekünk csak Koncz Zsuzsa kell. Tehát megy a végére az, hogy #koncz.

A ? után viszont paramétert ad át a böngészô. Ez már túlmutat azon, amivel mi foglalkozunk, de ha ilyet látunk valahol, érdemes figyelni és találgatni, hogyan is működik.

A link jelölése

Linkre nekünk is szükségünk lesz. Háromféle "távolságra" vethetjük ki a lasszót: távolra, helybe, vagy az oldalon belülre. A linket az leíróval jelezzük és ezt zárni is kell a jelzôvel.

Link távolra

A teljes URL címet meg kell adnunk:
Donald CD-i
Ezzel amerikai Donald barátunk listájára mutató linket helyeztünk el a lapunkban. A lapon a "Donald CD-i" felirat jelenik meg (olyan színben, amilyet a link= vagy a vlink= határoz meg -- alapesetben kéken). Az egeret odairányítva a nyílból kéz lesz, azaz kattinthatunk. Kattintás után érkezik meg Donald barátunk lapja.

Link helybe

Jakab a saját public_html könyvtárán belül az állományok neveivel (és az esetleges alkönyvtárnevekkel kiegészítve) hivatkozhat a saját lapjaira.
A saját CD-im
Jakab a(z index.html) lapjában egy másik, cdlista.html nevű lapjára hivatkozott. Ezt írhatta volna így is:
Koncz Zsuzsa CD-k
Ehhez azonban ezeket a címkéket el kell helyezni. Erre az leíró szolgál, ezt is zárja.

Itt nem, de a linkeknél muszáj valamit a nyitójel és a záró jel közé tenni, mert különben nem lesz mit kattintani!

Link egyébként nem csak HTML lapra, hanem bármi másra is mutathat. A böngészô vagy meg tudja jeleníteni (.txt, .gif, .jpg), vagy át tudja adni valamilyen csatolt segédprogramnak (.mpg-t videolejátszónak, .au-t hanglejátszónak), amennyiben ilyet el tud érni, végsô esetben pedig felajánlja, hogy letölti nekünk a munkakönyvtárunkba, aztán azt csinálunk vele, amit akarunk.

Hova kerülhet link a lapon?

Linket bárhová rakhatunk. Egy szövegbe, egy szóhoz, egy kifejezéshez rendelve.
Jakab vagyok, most tanulom a 
honlapkészítés rejtelmeit. 
Jakab ebben a példában valószínűleg hosszabban értekezik önmagáról a magamrol.html lapon, de ezt csak akkor olvashatjuk el, ha a "Jakab" szóra kattintunk.

Akár egy egész bekezdést is elláthatunk linkkel, ha ennek van valami értelme (pl. egy cikkbôl idézünk röviden, de ezt inkább az idézet végére írt irodalmi hivatkozás pár szavára illesztjük).

Ha valamit listaszerűen oldunk meg, arra van némi plusz segítségünk. Jakab a CD-it így jelöli meg:

Jakab fantasztikus otthoni CD gyűjteménye:

A tételek egymás alatt lesznek, kicsit beljebb, mint a lap széle és egy kis tömör ponttal kezdôdnek majd. A bekezdést az
    , a pontokat (és az új tétel miatt az új sort) a
  • jelzi. Pontozott lista helyett számozottat is kérhetünk az
      leíróval.

      Linket tehetünk képre is. Mondjuk feltettük a lapunkra ôsi és veretes családi címerünket JPEG képként, s azt szeretnénk, hogy az eredeti kutyabôr teljes szövegét elolvashassa az, aki rákattint a címerre. Nézzük:

      cimer 
      
      A képre kattintva máris jön a kutyabor.html lapunk...

      Érdekes és viszonylag új lehetôség képen belül bizonyos területek kijelölése. Azt szeretnénk például, hogy kedvenc üdülôfalunk, Baltásasszonyfa térképét feltéve a nevezetesebb intézményekrôl (horgásztanya, kocsma) rövid leírást adhatnánk. Kicsit bonyolult, de nem veszélyes.

      Elôször is kell egy baltásasszonyfai térkép mondjuk GIF-ben, ennek mérete pl. 320x200 pixel (nem nagy falu, tömegben nem lehet pihenni!):

      B.asszonyfa City
      
      Ebben az új a usemap= jelzés volt. Ez is lehet más lapra, sôt távoli lapra való hivatkozás is, de célszerűbb rögtön helyben elintézni a feldolgozást:
      
      
      
      
      
      
      
      
      A shape= megjelöli, hogy milyen alakzatot használunk, de egyelôre ez csak a téglalap (rect) lehet, ennek bal felsô és jobb alsó koordinátáit adjuk meg pixelben. Ezek után a képen ide kattintva a href= után megadott lap hívódik meg, akár egy linkrôl. A nohref sor elhagyható.

      Okos dolog, de ne felejtsük el, hogy aki kép nélkül hívja le ezt az oldalt, az nem tudja használni ezt a lehetôséget! Nyakra-fôre ne éljünk vele, ha pedig mégis kell, akkor találjunk ki valamit szegény karakteres felhasználóknak is -- mondjuk egy sima kis listát a kép alá, ugyanezekkel a lapokkal.

      A végére egy kis fekete leves:

      Gondok a linkekkel

      Sok link, sok gond. Az Internet állandóan átalakul, a szolgáltatások költöznek és megszűnnek, vagy csak átmenetileg bezárnak, s újabbak nyílnak. Aki tehát nagy nekibuzdulással ezer linket szedett össze az oldalára, az nagy munkát szakasztott a saját nyakába: ha nem akar leégni a vakvilágba mutató elavult linkjeivel, azt folyamatosan ellenôriznie és frissítenie kell! Ez pedig sok idôt igényel. Szóval mértékletesség! Tényleg csak oda tegyünk távoli linket, ahova feltétlenül szükséges és idônként ellenôrizzük! Az elsô "not found" még nem jelenti azt, hogy nincs többé a címzett lap, dugulások elôfordulnak. Próbálkozzunk máskor! Egy hete elérhetetlen lap azonban már gyanús, kezdjük el keresni az új címét (ha van még egyáltalán)!
      Elôzô fejezet | Tartalom | Következô fejezet

      Szerkezet

      Elôbb-utóbb szükségessé válik egy kis rendrakás. Lapjaink elszaporodnak, képeinkrôl pedig egyre nehezebb lesz kideríteni, melyik laphoz is tartoznak tulajdonképpen. De ezen lehet segíteni.

      Állománynevek, könyvtárak

      Hogyan is válik ôserdôvé egy könyvtár? Eleinte, amikor még csak az index.html lapunk üldögél, esetleg egy-két képpel együtt a public_html könyvtárunkban, még nincs baj.

      Illetve van. Ugyanis ahhoz, hogy a lapunkat a világból olvasni lehessen, meg kell rá adnunk az engedélyt. Igen, errôl már volt szó, egy következményérôl viszont nem. A UNIX logikájából következik, hogy a saját alapkönyvtárunkat, ahová a bejelentkezéskor jutunk, szintén olvasásra elérhetôvé kell tennünk. Azaz, elvileg ezzel lehetôséget adunk rá, hogy ebbe is beleolvassanak idegenek. Akit ez zavar, az alapkönyvtárában ne tartson zűrös anyagokat. (Sôt inkább sehol se.) Ha valamit el akarunk zárni a külvilág elôl, azt külön könyvtárba tegyük. (Persze állományonként is adhatunk vagy visszavonhatunk jogokat, de ez macerás...)

      Egy idô után azonban annyira belejövünk (remélhetôleg) a lapok gyártásába, hogy feltétlenül rendszerezni leszünk kénytelenek. Erre adok néhány tippet.

      Témák szerint csoportosítsunk!

      Tegyük fel, hogy zenérôl, irodalomról és természetjárásról is több lapot követtünk már el. Logikus, hogy ezeket témánként külön könyvtárba tegyük. Használjuk fel azt, hogy az index.html-t külön (általában) nem kell kiírni, így a téma vezetô lapját (de ha csak egy lap az egész, akkor is) index.html néven helyezzük el a megfelelô könyvtárban. A témához tartozó képek és egyéb állományok is ide kerülhetnek.

      Másik megoldás, hogy a téma vezetô lapja a téma könyvtárán kívül, de nevében megegyezôen kerül tárolásra (pl. irodalom.html és irodalom/ könyvtár). Ez akkor tűnik megfelelô megoldásnak, ha a témavezetô lapok megjelenése egységes, pl. ugyanazt a háttérképet használják.

      Ha valamit minden lapon használunk (pl. ikonokat, logókat), azokat szintén érdemes külön könyvtárba gyűjteni. Itt azonban felmerül az a probléma, hogy visszafelé nem lehet hivatkozni a belsô könyvtárból. Ekkor sajnos hosszú, azaz teljes URL-t kell használnunk.

      Hosszú nevek, rövid nevek

      Ma már több operációs rendszer is engedi a hosszú, beszédes állománynevek használatát, bár szóköz, ékezetes betű és írásjelek nem, vagy csak igen körmönfont (s ezért felesleges) módon vethetôk be. A hosszú neveket ettôl függetlenül érdemes alkalmazni.

      Van kivétel. Ha a lapunk, vagy az abból nyíló szöveg, kép, stb. letöltésére komolyan számítunk és szeretnénk is, ez esetben úgy kell tennünk, mint a menekülô elefántcsapatnak. Minden csapatban van egy leglassúbb elefánt, s az egész csapat az ô sebességéhez alkalmazkodik. Esetünkben a leglassúbb elefánt a DOS a maga 3+8 karakteres állományneveivel. Szöveget, képet ezért érdemes még UNIX alatt is a fenti megkötés szerint elnevezni. Ha viszont valami kemény UNIX-os anyagunk van (egy jó C program, egy ügyes script), akkor használjuk csak ki a névadás szabadságát -- ezzel egy DOS-hívô úgysem tudna mit kezdeni. Vigyázzunk arra is, hogy DOS alatt a kisbetű ugyanaz, mint a nagy, a UNIX alatt viszont nem! Aki DOS alapú környezetben dolgozik (a sokak által használt Windows 3.x ilyen!), az letöltéskor csonka, egymást felülíró állományokba futhat, ha nem vagyunk elôzékenyek.


      Elôzô fejezet | Tartalom | Következô fejezet

      Extrák

      Még szebb szövegek

      Ha valamit nagyon szeretnénk kiemelni, akkor két lehetôségünk is van: megnövelhetjük (vagy csökkenthetjük) a betűk nagyságát, illetve átszínezhetjük ôket. A kulcsszó a font.

      Átméretezés:

      Ez nagy.Ez kicsi. 
      
      Színezés:
      Ez piros.
      

      Táblázatok

      Ha sok adatot akarunk táblázatokban közölni, akkor azt régebben elôre tördelt szövegként vágtuk be, most viszont van saját, igaz kicsit bonyolult megadási módja:

      A táblázat a jellel kezdôdik és a
      zárja. Ezen belül a sorokat a

határolja el egymástól. (Ha a táblázat oszlopneveit ki akarjuk emelni, akkor helyett jelet használunk.) A táblázat szélességét a width= módosítóval megváltoztathatjuk, border= megadásával keretszélességet definiálunk, a táblázat celláin belül pedig az align= segítségével jobbra right, balra left, középre middle, föl top és le bottom igazíthatjuk az adatot. Lássuk a helyi focieredményeket!
Hazai csapat Vendégcsapat Eredmény
Baltásasszonyfa FCRedvestáka TC 2 : 1
Rongyosi Falábúak Szentkanalasi SC0 : 0
Macskási Vasasok Akasztódombi SE 1 : 3
Nem erre találták ki, de két (vagy több) hasábos kiírást is táblázattal oldunk meg. A szöveget és
jelekkel vezetjük be, majd a hasáb végén újabb jelet szúrunk be, végül
jellel zárjuk. Az align= legyen top.

Kép mellé ugyanígy írhatunk, csak akkor az egyik "cellában" a kép van, a másikban a szöveg.

Keretek

A böngészô ablakát több részre oszthatjuk frame, azaz keret definiálásával. Ekkor tulajdonképpen több különbözô HTML lapunk szorong egy osztott ablakban. A megosztáshoz egy vezetôlapot kell készítenünk, amin a felosztás szerepel, valamint itt helyezhetünk el üzenetet azok számára, akik nem rendelkeznek kereteket kezelô böngészôvel. Egy példa:











Te sajnos nem látsz be az ablakaimon. Keress egy nagyobb verziójú "létrát"!


Azt, hogy egy kattintás után melyik ablakban jelenjen meg az új lap, a target= határozza meg. Ide kell beírni az ablak nevét, amit a name= után írtunk.

Űrlapok

Egy HTML lapot nem csak passzívan megtekinteni lehet, hanem megfelelô kiegészítésekkel szabályos kérdôívet, szavazólapot, vendégkönyvet, stb. kaphatunk, amelybe aztán be is írhatunk. Egy ilyen lap nyomógombokat, adatbeviteli mezôket, menüket tartalmazhat. A bevitt adatokat azonban a HTML keretei közt nem lehet feldolgozni, ahhoz kiegészítôprogram szükséges: vagy egy szerver oldali program, vagy egy Java alkalmazás. Ez pedig már egy másik kurzus anyaga.

Scriptek

Bár a scriptek sem tartoznak szorosan véve a HTML-hez, egy rövid és igen gyakran használt példa erejéig mégis kitérek rá. Számlálót ugyanis nagyon sokan szeretnének a lapjukra tenni.

Mi is egy script? Röviden és DOS akcentussal ;-) -- a script a UNIX ".bat"-ja. Csakhogy sokkal többet tud. Gyakorlatilag programnak minôsül. Lapunkról ilyen kis (vagy akár nagy) programok indítására van lehetôség!

A világ nem egyszerű, a scriptek meghívására is kétféle megoldást dolgoztak ki: egy elsôt és egy jót. ;-)

Az elsô ilyen megoldás a

CGI

azaz a Common Gate Interface. Ez egy "patkolás", amely beül a buta CERN httpd server és a külvilág közé, hogy a scriptre vonatkozó és a server által nem ismert utasításokat feldolgozza. Ez néhány kellemetlen jelenséggel jár. Az egyik, hogy a meghívott scriptek nem paraméterezhetôk. A másik, hogy a scripteknek külön cgi-bin könyvtárban kell gyülekezniük. A scripteket el kell látni "fejlécinformációval" is.

Mindezek ellenére a CGI nagy karriert futott be, így a fejlettebb serverekbe eleve beépítettek egy ehhez hasonló, de kellemesebb lehetôséget, ez a

SSI

azaz Server Side Include. Itt már a script hívása egyszerűbb és kényelmesebb, s együtt maradhat az ôt hívó oldallal. Ez azért jó, mert pl. a cgi-bin könyvtárra vagy kapunk írási jogot, vagy sem, de még ha kapunk is, ott mások is "nyomulnak", közös lónak meg ugye... A saját könyvtárunkban viszont nyugodtan fejleszthetünk.

A példát ez utóbbi serverhez írtam meg, mert mentes a CGI "sallangjaitól".

Számláló (példa)

Teendôink sorrendben:

Készítsük el counter néven az alábbi UNIX scriptet tetszésünk szerinti szövegszerkesztôvel a public_html könyvtárba:

N=`cat ./counter.$1`
expr $N + 1 > ./counter.$1
Nagyon ügyeljünk minden egyes jelre, még a szóközökre is, mert a UNIX haragos öregúrként viselkedik, ha pontatlanok vagyunk!

A kész állományra adjunk végrehajtási jogot!

chmod 755 counter
Készítsük el az index.html "adatlapját"!
echo 0 > counter.index
Erre adjunk általános írási jogot, hiszen a világon mindenki belátogathat a lapunkra, növelve a számláló állását!
chmod 666 counter.index
Végül helyezzük el az index.html-ben a számláló hívását (célszerű a legelsô sorba a elé):

Ezzel a számláló kész és működik is, csak épp nem látjuk a lapon az eredményét. Ehhez egy újabb sort csempésszünk a lap törzsébe:
Ezt a Jakab-féle lapot 
 
boldogtalan elektronikus csavargó látta eddig.
A szám valóban megjelenik a szövegben, mi több a forrásban is, így aki lapunk "kéziratát" olvasgatja, az sem sejtheti, milyen csodaprogrammal értük el ezt az eredményt. Más lapokon is bevethetô ugyanez a script, mivel eleve úgy íródott, hogy csak az index cserélendô le más névre a lapban a hívásnál. Persze az "adatlapokat" külön-külön el kell készíteni! És ez még csak a kezdet!...

FIGYELEM! Ez a megoldás korszerűtlenebb servereken nem működik!

A server rendszerváltozói

Több érdekes információt tartalmazó szabványos rendszerváltozót használnak a serverek, ezek közül emelek ki néhányat:
  • $LAST_MODIFIED

    A lap utolsó módosítási dátumát tartalmazza. Ahol lényeges, hogy kövessük, mikor frissült utoljára a lap, az állandó dátumátírás helyett ennek a változónak a kiíratásával is elintézhetjük a kérdést:

    
    

  • $REMOTE_HOST

    Ebben a változóban rejlik a lapunkat éppen meghívó kíváncsi "ügyfél" gépének neve (maga a felhasználó anonim marad). Sokan szívesen veszik, ha a lap "felismeri" ôket, így ezt is kiírathatjuk a fenti módon.

  • $DATE_LOCAL

    A mai dátum a helyi idôvel együtt. Ha valaki nagyon lassúnak találja a vonalat, ezt az adatot ismerve rádöbbenhet, hogy nem munkaidôben kellene próbálkoznia... ;-) (Nem árt, ha olykor eszünkbe jut, hogy az Interneten mindig máshol van éjszaka.)


Elôzô fejezet | Tartalom | Következô fejezet

Merre tovább?

A HTML fejlôdése ellentmondásos. Népszerűsége óriási, alapjai biztosak, jól átgondoltak, de azóta mindenféle torzulások keletkeztek benne. A baj az, hogy eredetileg egy nagyon egyszerű dokumentumleíró nyelvet definiáltak, most pedig arra tart a HTML, hogy GUI, azaz grafikus felhasználói felület lesz belôle (plusz multimédia alkalmazás és reklámhordozó, plusz DTP kiadványszerkesztô és -terjesztô eszköz, plusz belsô vállalati információs rendszer és üzleti tranzakciók közvetítôje, stb.). Ma már rendelhetünk és fizethetünk is a WWW-ben bolyongva, laborokba kukkanthatunk be kandi kamerával, rádiót hallgathatunk egyenesadásban és mindenféle adatbázis-lekérdezôket nyüstölhetünk kérdéseinkkel. Messze kerültünk a kezdetektôl és alaposan meghaladtuk a svájci atomtudósok igényeit.

A fejlôdés egyik útja a

Java

A Java a HTML lapban a mozgás, az élet -- szó szerint. Lapjainkon ezek után számológépek, elektronikus jópofáskodógépek, dadaista versgenerátorok, kártyajátékok, köszönôrobotok és egyéb agyatlanságok tűnnek fel. A Java valódi programnyelv, amely kommunikációs felületként használja a HTML lapot.

Háromféle Java létezik. Az igazi Java egy komoly objektumorientált nyelv. Ebben teljes alkalmazásokat írhatunk meg. Van egy kistestvére, amely csak annyiban különbözik bátyjától, hogy nem önálló program, hanem inkább egyfajta rutingyűjtemény, melynek különbözô részeit a lapról hívjuk meg. Végül egy elfajzott rokon is van, a Javascript, ez nem önálló, hanem a HTML lapba beleírható nyelv. Míg az "igazi" Java-t le kell fordítani, addig ezt egy interpreter értelmezi sorrol sorra, mint az otthoni C64 a Basic programokat. Képességei nagyon korlátozottak, igazából csak hasonlít a Java-ra, de nem az (valamikor Mocha névre hallgatott). Elônye, hogy ott van a lapban, de ez egyben a hátránya is: bárki betekinthet programozói munkásságunkba. Ráadásul lassú is. De van, létezik, használható.

A Java alkalmazások csak a friss kiadású böngészôprogramokkal használhatók, s van olyan is, amelyik csak a Javascriptet érti.

Teljesen más utakon halad a

VRML

azaz a Virtual Reality Markup Language. Ez egy háromdimenziós világot ír le, amelyben mászkálhatunk, foroghatunk, közelre és távolra tekinthetünk, környezetünket pedig alakíthatjuk. Aki játszott már DOOM-szerű játékkal, az tudja, milyen érzés. Ez már nem lap, nem kiadvány! Ez világ! Saját személyes, egyéni világ építhetô fel.

A VRML

 
VEKKER
 
Hírnév!!!!!!!!!!
Indulás: 2004-08-26
 
Duma duma duma
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!